2019. október 9., szerda

Olvasási idő: 3 perc

Kórházi napló: 2019. október 9., szerda

Pozzilli (IS) még alszik, amikor hajnalban munkába állunk.

Gyakran nézünk ki az erkélyünkről, hogy megízleljük a levegőt, és megértsük, forog-e még a világ.

A mi világunk megállt 2019. szeptember 13

A délelőtt a megszokott módon telik, nővérek jönnek-mennek, mindig pontosak, szeretetteljesek, profik és barátságosak, az orvosok pedig türelmesen felügyelik pácienseiket.

Az ebédidő inkább a friss levegő ideje lesz, mint maga az étel: ez az a pillanat, amikor új arcot, új illatot látunk; az ételszag kintről árad, olyan, mintha elhagytuk volna ezt a négy falat és kimentünk volna ebédelni egy étterembe.

A Neuromednél készített ételek pedig az éttereméhez hasonlíthatók.

Mai menü: pennette alla boscaiola, tenger gyümölcsei második fogás, szendvics, víz és őszibarack.

Eugenio mindent jóízűen és élvezettel eszik. Ha otthon lennénk, minden még finomabb lenne! De itt vagyunk, és hála Istennek jól vagyunk.

Délután szemellenőrzésre hívnak, elkísér minket kedves Julia, mindig mosolygós, udvarias. Sok ember van a váróteremben, de lakóként külön útvonalunk van, amely lehetővé teszi, hogy korán felkeressenek minket, és ne szakítsák meg a külső foglalások sorát. Igen, itt a Neuromednél nagyon jól szervezettek!

Eugenio kivizsgálása több mint jól megy, a szemész megnyugtat, hogy a diplopia ancora presente andrà pian piano scomparendo.

E’ stata una bella sorpresa ritrovare nella cartella clinica di Eugenio, che ci accompagna ad ogni spostamento, una cara immagine della Madonna. Questa immagine era stata donata ad Eugenio dal compagno di stanza, amico fraterno Antonio Parente, il giorno del secondo intervento. In sala operatoria era stata tolta e non sapevamo più che fine avesse fatto. Invece, una solerte infermiera, l’ha custodita nella cartella di Eugenio così che non andasse persa.

La notizia positiva del controllo oculistico ci riempie di gioia; il rientro a casa si fa più reale e più vicino. Ci informano che domani Eugenio farà una tac di controllo per vedere che tutto sia a posto e, se così come tutti speriamo, non ci sono controindicazioni, rientreremo a casa dopo-domani.

Da casa, ci arrivano notizie confortanti in merito a Francesca. Amorevolmente accudita da zia Teresa e dalla sua famiglia, la nostra cucciola risente meno della nostra mancanza; siamo noi a non reggere più la sua mancanza e non vediamo l’ora di riabbracciarla.

Eugenio trova sempre un modo per stupirci e, se mai ce ne fosse bisogno, darci prova della sua tenacia. Beve dalla bottiglietta, da solo, coordinando perfettamente il movimento.

Un’altra notte si avvicina, speriamo la penultima qui a Pozzilli.